Induljunk ki kivételesen a vásárlói szempontból : amit eddig a 7. napon (ami ugye nem Isten megpihenős napja, mert az a szombat -Sabbat ) vásároltam, azt nem véletlenül nem hétköznap munka után tettem meg.
Akkor rohantam a gyerekért vagy a vacsorát szerettem volna elérni, hogy aznap is jusson legalább kicsi a családból.
Tehát hétvégén volt a nagy bevásárlás, a ruhák beszerzése (jó ez nem minden héten, pedig igény volna rá :)), kertészet és olykor az IKEA.
Gondolom sok más családnál is hasonló a menet.
És mi lesz jövőre ?
Amit eddig szombaton vagy vasárnap tudtam megoldani, annak nagy részét nem hét közben fogom megcsinálni, hanem 1 napom marad rá..
És a többieknek is.
Szombat vásárlás: tömeg, idegeskedés és lassabb azaz a hétvégén kevesebb időt leszek a családdal és akkor is az idegeimet kell majd vasalni.
Szuper.
A családi programok így már kevésbé fognak eloszlani a hétvégén
Vasárnap (libegő, korcsolya, strand ): több ember, kevesebb nyugalom